2013. szeptember 19., csütörtök

szóval hogy két hét alatt lemerültem, pedig napi 8 órát alszom?

Valamikor a nyári fotók, fürdőruha és a fiú cukkolására tényleg elkezdtem magam rosszul érezni a bőrömben. Najó a hasam tényleg olyan mint egy szép nagy mézes bödön (hajlatok nélkül), derekam az alkatom matt nincs, a seggem pedig megnőtt szépen észrevétlenül.
Nem vagyok én kövér, sőt se túlsúlyos, se duci se semmi ilyesmi. Eszembe se jut magam annak titulálni, egyszerűen csak elkezdtem szarul érezni magam a bőrömben.

Szóval elhatároztam, hogy szeptembertől akkor életmód váltás, sport, diétás ebédet rendeltem magamnak.

De eddig két dologra jutottam. Ez a diétás kaja kurva szar, megeszem és már éhes vagyok.
Ennek megfelelően, amikor végzem melóval, ennem kell valamit (eddig egy gyros és egy variteté hamburger segített a dolgon).
Meg arra is, hogy energia nélkül, viszont annyira fáradt vagyok, hogy már hazafelé könnyezik a szemem az álmosságtól, tízkor olyan tompának érzem magam, hogy a halál faszára kívánok mindenkit, aki hozzámszól, és véletlenül sincs erőm elmenni futni vagy mozogni. Ettől függetlenül vettem kondi bérletet, hátha az alagsorig le tudom vonszolni a viziló testem. Csinos, nem hájas, de mégiscsak viziló.

Erről meg még csak panaszkodni sem merek/tudok a körülöttem levőknek, mert a csajok lehülyéznek, hogy nézzek már rájuk majd ha olyan leszek akkor hisztizzek (ki hisztizett?), még én érzem magam rosszul hogy magamról beszélek*, a fiú meg helyesel és ettől meg még rosszabbul érzem magam.

Közben arra is jutottam, hogy valszeg valamiért nem bírja most a gyomrom a tejtermékeket, úgyhogy kávét alig merek inni, a sajtokat csak nagyon módjával és mindig attól félek, hogy na majd most ezen az órán üt be a hasgörcs.

És így az egész napom abból áll, hogy eljövök dolgozni és hazavonszolom magam este és nézem, hogy mindenki elmegy bulizni, én pedig még szararc is vagyok, hogy nem megyek. Se kedvem, se energiám, hogy álldogáljak a hideg sátorban és hallgassak olyan koncerteket amik nem érdekelnek, cserébe még szarok is (pl. a koncerteken a paddy is szar, de legalább érdekel), és várjam azt, hogy felbukkanjonmeglássakflörtölhessekvalamiújjöjjönazéletembedeizgijujuj, hogy hazaérjek és befeküdjek a meleg ágyamba vagy a fiú mellé. Aki mellesleg nem szereti a hasam. Amitől megint csak szarul érzem magam.

Aztán arra is gondoltam, hogy kéne egy kibaszott szemüveg, hátha nem könnyezne be a szemem, ha messzire nézek. Meg arra is, hogy el kéne mennem egyszerre legalább háromféle orvoshoz, köztük pszichológushoz is, hogy a kezdődő pánikbetegséget megállapítsa, vagy azt mondja, hogy nincs is itt semmi.

*amúgy sem merek beszélni semmiről, ami velem történik, mert mindent dicsekedésnek érzek (és ettől még szar arcnak is érzem magam, pedig amúgy tök büszke vagyok magamra)

1 megjegyzés:

bemapoe írta...

Ugyanez!
Se panaszkodni nem merek, se a jó dolgokról beszámolni. Mivé lett a világ!