2014. szeptember 29., hétfő

the girl who waited*

Most már azért érdekel, hogy vajon fog-e hívni. Meg is kérdezném tőle, de akkor az megint az lenne, hogy túl gyors vagyok és sokat akarok és ez neki sok. És hát én nem akarok sok lenni.

Szóval ülök kussban a seggemen.

*Doctor Who s06e10


Pedig én nem azt akarom, hogy mostazonnal hívjon fel, valljon szerelmet és kérje meg a kezem, jézusom dehogy, csak hogy tudjam hogy lesz ilyen, vagy azt hogy nem lesz ilyen (mármint telefon).
Elfogadom hogy nem lesz ilyen, hát vele kapcsolatban már bármit elfogadok. Csak hát nem akarok addig várni, amíg a macskáim megeszik a kihűlt testem, vagy amíg megkapom életem melóját valamelyik másik kontinensen anélkül, hogy tudnám, hogy nem csak egy álomkép miatt várok.
Mert hát én olyan szánalmas vagyok, hogyha tudom hogy igen lesz telefon, akkor bizony várok, hát neki is azt mondtam, csak időnként kéne egy megerősítés, hogy útközben nem változott a dolog, és végül nem a macskák fogják megenni a testem.
És hát csak remélni merem, hogy nem hiszi azt, hogy én most akkor crazy girl vagyok megint, hogy én most azonnal kapcsolatot akarok, örök hűséget. MOST! Mert hát ez hogy a fenébe lenne így.
Ha ezt gondolja jóhogy elriad a picsába, hát a három éves kapcsolatomban sem vallhattam szerelmet, mert szakítás lett a vége fél évvel később, annyira beszart tőle. A fiúk már csak ilyen furák.




Nincsenek megjegyzések: