Nem tudom mikorra fogom helyre rakni az önbecsülésemet.
A helyzet az, hogy nem is értem hogy tudtam úgy élni, ahogy eddig.

És nem értem, hogy miért vagyok képes bármennyire figyelmen kívül hagyni a büszkeségem, az igényeim abban a reményben, hogy megkapom a figyelmet, amire szükségem van.

Nem tudom elképzelni, hogy még egyszer képes lennék valakinek megnyílni. Tulajdonképpen eddig sem tudtam senkinek. Most kicsit úgy látom a férfiakat, akik vagy nem látnak túl a farkukon vagy birtokolni akarnak. Nos én nem vagyok az a lány, akit az első kategória szeretne én meg nem akarom a második kategóriát.

Hiába láttam tegnap esküvőt, meglepne ha bárkit el tudnék valaha viselni magam mellett vagy bárki el tudna viselni engem.

teljesen szét vagyok zuhanva, az önbecsülésem nem létezik*, nem tudom mi lesz a jövőmmel, nem látok magamban semmit

mindig azt hittem, hogy én barátnő lány vagyok, aki arra jó, hogy barátnő legyen. de igazából én erre tökéletesen alkalmatlan vagyok. önzőbb vagyok annál.

és amikor így elemzem magam eszembe jut, hogy miért is akarom hogy legyen telefon a sohanemvoltfiútól**. tulajdonképpen szeretnék biztos lenni benne, hogy nem fog lezajlani például az esküvőm előtt ismét, amit annyira eljátszottunk már. mondjuk így hogy nem hiszek most abban hogy nekem lesz ilyenem, innentől kezdve mindegy is.

azt hiszem most egy ideig kerülöm az alkoholt, kerülöm az egyetemi bulikat

*részben ugye a sok sok hónapos lelkihaldoklásnak, hogy nem vagyok elég szexi és ezért nem is kíván az ex, meg részben annak, hogy már nem tudom hanyadszorra nem kellek a vállfának
**igazából nem lep meg, hogy nem keres. kinek kéne egy sérült áru