Most ez a számom az ars poeticám. Már csak az első mondata is.
Tényleg azt hittem, hogy mostanra már ilyen izé boldog ember leszek.
aztán meg nem.
mostmár mondjuk nem sírok minden nap, meg túltettem magam az ex nagyon szar hiányán. részben.
szóval kifejezetten boldogtalan nem vagyok
inkább csak zavarodott, kiegyensúlyozatlan, idióta. és amikor ilyen vagyok, akkor nagyon hm felelőtlen vagyok, meggondolatlan és általában török zúzok magam körül.
tele vagyok félelemmel, kérdőjelekkel, kétségekkel
és tény, hogy már nem az van ami nyáron volt, ahol csak egy gomolygó szürke ködöt láttam magam előtt, ahol a biztos szeretetlenség várt rám
most nincs szürke köd, inkább semmi nincs előttem
ami akár jó is lehetne. most még inkább csak félelmetes.
mondjuk tegnap legalább jó volt, lefestettem a falaimon a lyukakat meg feltettem az égősort tök jó helyre a galéria lábaira, és olyan érzésem volt, hogy hát egyedül is meg lehet ezeket oldani. kénytelen vagyok megoldani.
merthát baszki egyedül vakolom a kibaszott lakásom már két éve. néha hívok festőt mondjuk. de meg kéne tanulnom mondjuk fúrni is. meg ilyenek, áramot is szereltem már. mosógépet is raktam már a helyére.
csak hát. nem erre számítottam. hogy egyetem után újra kell kezdenem a jövőmet tervezni. és ez bizony fos.
és nem sok mindenem van, amit meg tudok fogni, de hát van melóm, amit szeretek, király voltam az egyetemen, királyabb mint elképzeltem volna magamról, vannak barátaim, tényleg vannak, van egy családom, van egy lakásom
és ez most pont elég, hogy naponta fel tudjak kelni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése