A novellán innen, valóságon túl...

....Körbenéztem koszos kis lakásomon. A nap gyengén beszűrődő fénye megvilágította a szoba levegőjében szálló port és füstöt. Az ablakhoz sétáltam és kinyitottam. Utáltam, hogy itt élek, hogy így élek. Kellene valami izgalmasat csinálni. Ez nagyon is unalmas volt nekem, kalandéhes utazónak. Csak pár hónapja költöztem be ide, de már nagyon untam, drága a bérlése, mocskos, tele van bogárral, és patkánnyal. Egyszer nem is olyan rég kénytelen voltam az egész éjszakát ébren tölteni, mert már annyira nem bírtam a csótányok folyamatos zörgését. Egész éjszaka rájuk vadásztam. A cipőm sarkával nyomkodtam őket éjféltől hajnalig. Másnap az egész lakás bűzlött. Munkám se volt rendes, időnként egy-egy tömegcikk novellámat megvették tőlem, és közölték az egyik idétlen szerelemes lapban, nem is tudom, talán Júlia, vagy Helena volt a címe. Abból a kevéske pénzből éltem több mint három hónapja. Igaz élveztem a regényem írását, annyira mint még egyikét sem, de nem hittem, hogy különösebb sikert arathatnék vele. Kinek kéne egy kurváról szóló könyv manapság amiben semmi természetfeletti nincs? Kinek kéne egy olyan könyv amiben legalább magát Istent le nem leplezem, hogy nem is volt törtvényes fia Jézus, mint az az átkozott Da-Vinci kód. Dan Brown is csak betrafált. Szerencséje volt a pasasnak. De az én regényemmel semmiféle nyereményre nem számíthattam. Utáltam, hogy a számtalan regényem közül egyiket sem hajlandóak a kiadók értékesíteni. Pedig van köztük nem egy Győrűk Ura szintű is. Annak a könyvnek is csak az volt a szerencséje, hogy Hollywood felfedezte. A fél világ azt se tudta, hogy létezik, amíg a kis bájgúnár Orlando Bloom bele nem bújt annak az édes tündének a bőrébe. Néha már azt gondoltam semmi értelme befejeznem az egész történetet. Beth a vörös hajával, nem fogja nekem meghódítani a világot. Mégis mindennap leültem a gép elé és írtam a történetet. Mintha valami vonzana, néha azt éreztem, hogy már én is bent vagyok a gépben. Csak valami láthatatlan erő írja meg a történetet. Beth befejezte a reggelijét. Elgondolkodott. Mi lenne ha mégse folytatná ezt az életmódot. Mi lenne, ha képes lenne kitörni ebből a mocsokból. Valamit tenni akart. De nem tudta, mit is tehetne tomba dőlt életével. Semmi reménye nem volt, hogy a futtatói elengednék. Majd esetleg pár év múlva. Majd ha már szikkadt lesz, és ráncos, és már nem kell senkinek. Esetleg akkor majd lesz rá reménye, hogy elengedik. Nem kellett volna elkezdenie. De szüksége volt a pénzre, és Tim Morton volt az egyetlen esélye a túlélésre. Nem tud kilépni. Képtelen lesz rá. Pedig mióta bárokban dolgozik, esetleg estélyeken sokan szerették volna, ha abbahagyná. Többen meg is kérték a kezét. Többször találkozott velük. Néhányan állandó vendégeivé váltak. Nem tehett emg. Túl sokkal tartozott Mortonnak, ahhoz hogy azt bárkinek ki lehetne fizetni. Élete végéig nem fogja tudni visszafizetni. Márpedig aki tim morton adósa volt, nem sokáig élt, ha abbahagyta a törlesztést. Reménytelen volt. Olyan jó volna mindent újrakezdeni… Csak írtam, és már nem is éreztem magam. Elvesztettem uralmam a történet felett… folyt. köv.