Elveszve a korlátoltság birodalmában

Most értelmet nyert igazán a címem. Elveszve a Korlátostág Birodalmában. Kicsit lehet, hogy filozofikus leszek. Előre is elnézést kérek.

Minden kicsit nehéz. Nehéz összerakni az életemet, úgy hogy tartós legyen, úgy hogy erős legyen, és támasza legyek nekik. Azoknak akik fontosak. A.-nek, L-nek, és szeretném ha még a támasza lehetek valakinek(L-nak). És szeretném, ha nem hiányzonék senkinek, nem, nem azt szeretném, hanem azt hogy elég tudjon lenni az idő arra, hogy mindenkivel eleget töltsek belőle. De csak egyedül vagyok. Egy van belőlem. És szeretnék nem megrekedni az Idő markában, nem akarom őt szolgálni. Ki akarom cselezni, és megszelidíteni, mert ha szolgája lennék, akkor elveszek a Birodalomban. A Korlátoltságban, mert szövevényes, mert bonyolult erődrenszerek, és tiszességi szabályok állítanak vaskaput elém. Mert a saját lelkiismeretem megőrjíti a vágyakozó szívemet. Mert semmi másra sem vágyom, csak arra, hogy... El vagyok kicsit veszve. Az utóbbi időben nem éreztem ezt, de most megint rámtört a kötelességek sűrű szövevénye, és lebilincselnek, az Időhöz kötnek, amit nem bírok. Nagyon nem. Vízöntő vagyok. Nem tudok élni a Birodalomban. Nekem onnan szabadulnom kell. A súlyos vaskötelek ólomtöbként húznak le a mélybe, egy-egy elvárással, egy-egy dolgozattal, egy-egy "ezt most meg kell tenni"-vel, egyre mélyebbre. Nem, nem vagyok lázadó. Csak nem bírom, ha kötelességeim megkötik a kezem, ha úgy érzem megfulladok a rám nezedő terhektől és elvárásoktól. Ha nem köti semmi a kezem, akkor viszont mindent megteszek, amit kell. Csak ne követeljenek tőlem semmit. Elveszeve a korlátolság félelmetes birodalmában. De legalább nem vagyok egyedül. Van velem valaki, és így kevésbé félek mint legutóbb.