Ma volt a Bécs-Budapest maratonnak az utolsó napja. Megcsinálta. Véleményem szerint egy hős. Én tizenkétperc után is kiköpöm a belem... Ahogyan itt ültem a gép előtt, és vártam az eredményeket, és rágtam a körmöm, hogy jajj fáj a lába, kisapa, bírd ki! És ahogyan olvastam a fórumon a beszámolókat és bíztatást. Rengetegen szeretik. Nem véletlen, néma, de a szeme mindent elmond. Mindent. Szóval itt olvastam a róla szóló beszámolókat, és itt sirdogáltam, mert büszke vagyok rá. Akkor is büszke voltam, amikor az év tűzoltója lett, de most talán még inkább, ez olyan némulós sirdogálós büszkeség. Olyan szívesen ott lettem volna, amikor befut. Biztos hogy jobban sírtam volna mint ő. Szeretem őt:)
12 megjegyzés:
én egész nap bőgtem, óránként egyszer körülbelül. ha láttad volna.
elképesztő volt. még sosem láttam így.
mondjuk, az is, hogy mindenki odavan érte.
gondolom ős is sírt...lassan hazaérnek már:)
Én is szeretem, na.
:)
De ezt ő meg ne tudja :)
:D
Nyugi, nem hiszem hogy olvassa Min blogját :D:D
én akartam róla írni, a keddi napról de nem sikerült szavakba öntenem.
elhiszem, de ne is reménykedj a tiedet olvassa, legalább is már láttam, hogy olvasgatja...:D
ugye viccelsz
nem, komolyan láttam már hogy nézegeti..:)
min! akkor a tiédet is megtalálja hamarosan, szóval levente: reszkess :)
tényleg, erre nem is gondoltam... :)
hát én mindenesetre nem félek..:)
Megjegyzés küldése