Tudom utálni az embereket

Néha úgy tudom gyűlölni az embereket. DE úgy istenestől, és irtózva. Mert büdösek és udvariatlanok, és visszataszítón szánalmasok.

Ma voltam orvosnál. Ugyan, honnan tudnák, hogy éppen ideges hangulatomban vagyok. De én megpróbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Hogy igen, mosolygok a nővérkére, és szépen megkérdezem, udvariasan, és intelligensen, hogy itt kell várnom? Erre rám nézett, és kisütött a szeméből, hogy ez a bunkó paraszt tudatlan kis sz*r gombóc, hogy képzeli, hogy nem tudja, hogy hol kell várakoznia? Mindezek után, hogy megkaptam a semmibe nézést, átmenetem a másik ajtóhoz, ahonnan fél órája- amióta rendelés van- nem jött ki senki, 10 perccel ezelőttre volt időpontom, persze.

Megkérdeztem, hogy most akkor van-e rendelés, vagy mi van. Mindezt intelligens és megértő módon. Erre megint én voltam a tudatlan paraszt, amiért nem vártam meg, hogy elfogyasszák a kávéjukat, és behívják az előttem várakozót. Mert hogy őt sem hívták be. Mert ha persze azt mondják hogy egy pillanat, a doktornőnek egy kis dolga van, megértem, mert direkt azzal a fejemmel mentem oda, hogy nem reklamálok a késésért. De persze még nekik állt feljebb..

Persze még nincs vége. Bementem, mutattam, hogy itt is fura, meg-itt-is-meg-itt-is, és persze nem találtam egyetlen olyan kis rohadt foltot sem, ami még tegnap rajtam volt, hogy meg tudjam mutatni, el kezdtem keresni, hogy merre van. Erre megkapom a választ, hogy "ne nézegesse, majd otthon nézegeti" Ezután felöltöztem és leültem. Nagyjából két méterre a rendelő asztaltól az orvostól és a nővértől, nehogy már elkapják az allergiámat a valamire. És ha nem kérdezek rá, hogy akkor mi bajom is van most, meg se tudom, hogy tulajdonképpen allergiás vagyok valamire. Azt már meg se akartam tudakolni, hogy ugyan mitől lehet. Ezek után, meg sem próbáltam kedves lenni, vagy pozitívan szemlélni a dolgokat. Az emberek undorítók és szánalmasak.

És az a legrosszabb amikor rájövök, hogy én is ember vagyok.