2007. november 4., vasárnap

elzsibbadt a lábam.

az a gond az emberekkel hogy soha nem elégedettek, azzal ami van. Mindig mást akarnak. Mindig. Ha esik az eső, napsütést akarnak, ha meleg van, esőt akarnak. Ha nem történik semmi azt akarják, hogy történjen valami, ha történik valami, siránkoznak, hogy bárcsak minden maradt volna a régiben. Ez így nem jó. Ha esik az eső hát hagy essen, kint ázok? nem, ha meg igen akkor is mi van? nem áll meg az élet, hacsak nem attól sok-sok förtelmes pesszimizmustól ami körbefojtja az egész emberiséget. Nem azt mondom, hogy nem lehetünk szomorúak, vagy éppen levertek. Lehetünk. sőt kell is lennünk. De ettől még soha nem állt meg a világ. Holnap is van nap, és holnapután is. És fog történni valami. Valami mindig lesz. Olyan nincs hogy semmi ne legyen. Ha fájni fog, hát fáj, ha boldog leszek, hát az leszek. Tehetek érte, hogy boldog legyek, de elfogadom azt is ha boldogtalan vagyok, és nem süllyedek bele az önsajnálat mocsarába. Lesz ez még jobb is. Az a baj az emberekkel, hogy mindig mást akarnak, és amint elérik azt amit akarnak, már nem is kell nekik. Ha egyből megkapják, akkor hiányzik az életükből a harc azért a valamiért, ha meg nem kapják meg, talán soha, úgy érzik, hogy értelmetlen volt a harc, pedig ez nem így van. Az összes harc, amit végiharcolunk, azért van, hogy közelebb kerüljünk magunkhoz, megismerjük a korlátainakt. Hogy erősebbek legyünk, fejlődjünk, és egy erősebb, keményebb harcot is kibírjunk, ami talán majd a boldogságunkhoz juttat el minket. ha fáj, hát fáj, majd elmúlik. Ha meleg van, hát meleg van, becsavarom magam hideg vizes pólóba, ha fázok, akkor felveszek még egy pulcsit. Kevés olyan helyzet van, ami egy kis optimizmussal, és egy kis bizakodással a holnapi nap felé, nem lehet megoldani. Mert holnapi nap is lesz, és azután is, és nem robban fel a világ. Mert holnap is nap lesz. És én holnap is leszek.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Vö. Babits.