tulajdonképpen három évig akartam. és meg is kellet küzdenem ezért a véleményemért, az szokásos nem neked való az szövegekkel. és aztán lemondtam róla. miért? nem emlékszem. és miért akartam pszichológus lenni? a kiindulás az volt, hogy segíteni akarok az emberek. de nem bírom a vért, tehát marad a pszichológia. szép foglalkozás. azt hiszem. tusi, mi neked erről a véleményed?
kezdek magint arra a véleményre jutni, hogy a mélyfúrógépkezelő lenne a számomra legalkalmasabb hivatás. nekem való ez...
1 megjegyzés:
ha komolyan kíváncsi vagy a véleményemre...
én most (másfél év után) döbbentem rá, hogy ez az, amit csinálni akarok. voltak bizonytalan pillanatok, meg hogy utáltam az egészet. az eltét, a pszichot, azt hogy sokat kell tanulni, de mostanra igencsak megszerettem.
nem csak azért, mert a tanáraink 90%-a hihetetlen okos és tényleg jól tanít (és az eltének, ugyangy, mint a bme-nek is neve van az országban..), hanem mert a mi évfolyamunk kezd kiépíteni bizonyos hagyományokat, amiknek a pozitív hatásait már az alattunk lévő évfolyam is megtapasztalja. (szóval ti már biztos jól járnátok)
persze van egy csomó hátrány is, de azt hiszem azok mind megtalálhatók máshol is (gondolok itt első sorban a bolognai rendszerre és minden szépségére)
ha viszont csak és kizárólag azért jönnél pszichora, mert "emberekkel akarsz foglalkozni", az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az első 3 év garantáltan elméleti "kutató-nevelés"-jellegű dolog, így gyakorlatot nem sokat szerezhetsz. majd a 4. évtől, ha felvesznek mesterképzésre. sajnos nem tudom, máshol mik vannak, de más egyetem pszicho szakjain szerintem kevesebb hangsúlyt fektetnek a lexikai tudásra.
kb ennyit tudok...de ha van kérdésed, szólj, megpróbálok válaszolni. :)
Megjegyzés küldése