Tegnap borzasztó estém volt. Nem volt víz, előreláthatóan sem volt semmi bíztatás hogy vissza fog jönni, másnap BKV sztrájk miatt gyalogolhatok az egyetemre vizsgázni, nyakon zúdítottak egy levéllel és most úgy érzem, hogy úristennincsenpénzünk_tönkrefogmenniaszakkoli_úristenúristen, emelett morcos vagyok, nincsen harmadik szobatársunk, legszívesebben kibújnék a saját bőrömből, nem írtam meg azokat a dolgokat, amiket meg kellett volna írnom, ja és mondtam, hogy nem volt víz?
Most jobb egy kicsit, bár a nyakamba zúzás még mindig nem jó, úristenúristen, legalább visszajött a víz, ellenben holnap még mindig BKV sztrájk van, mehetek biciklivel, csak ne legyen hideg, aztán meg még mindig ki akarok bújni a bőrömből és átmenni valaki másnak a bőrébe, és nekiállhatok megint tanulni, és soha de soha nem lesz ennek vége. És most még be is indul a Vokál, és meg is fog bennem halni valami azonnal, mert majdnem biztos, hogyha nem akarok megrokkani, akkor nem tudom elvállalni, és mégcsak Usedomba se fogok tudni elmenni, mert akkor van a gólyatábor. Hogy is van ez?