legyen már tavasz káromkodva

nem szeretnék több energiát fektetni azokba, akik nem kívánnak beszélni velem, vagy nem kíváncsiak rám.
ebből kapásból kettő olyat is tudnék mondani, akik fél éve még kurvára az életem legfontosabb részei voltak (és nem ezek közül egyik sem a vállfafiú)*

az élet szívás.
vagy én basztam el valamit nagyon.

tényleg nem tudom, hogy kéne nem mélységesen antiszociálisnak lennem.
na majd a kérdésre a NagyTanulás után visszatérek

*tudjátok ilyen idióta képzelgések, hogy majd ezzel fogom leélni az életem, meg azzal sose hagyjuk cserben a másikat, meg mindig itt leszünk egymásnak. milyen hülye vagyok már, hogy bárkiről ezt gondolom.
a nagy retkes univerzum falloszát. mindenki gecire akkor lép le a kibaszott életedből, amikor akar, és neked aztán az égvilágon semmi közöd nem lesz hozzá, sőt a legjobb, hogy mindezt úgy csinálják, hogy észre sem veszed, ott alszik veled minden nap és csak hónapokkal később jössz rá, hogy kurvára lelépett már az egészből réges régen, és hónapokig voltál kurvaegyedül mint a kisujjad egy hatalmas nagy hazugságban vagy éppen együtt szilvesztereztek, de csak azért mert korábban már megbeszéltétek, hogy együtt fogtok szilveszterezni, de valójában legszívesebben gecire a háta közepére se kívánna egyetlen gondolatot sem rólad.
hogy nem veszem észre, hogy egy kibaszott teher vagyok az embereknek, és legszívesebben meg akarnak szabadulni tőlem. nem kíváncsiak rám.
és hogy a faszba kell ezt amúgy feldolgozni? hogy akivel elképzeltem az életem vagy aki az állítólagos legjobb volt nem kíváncsi rám?
mi a kurva életért hiszek én abban, hogy ami egyszer éppen van és biztos, akkor úgy is marad.
gyerekek, ne gondoljátok, hogy bármi is biztos lenne ebben a kibaszott életben.

és ezek után hogyan is gondolhatom majd egyszer azt bárkire is hogy állandó, még a saját testem is lecserélődik 7 évente.