Na ráálltam a fejlődés útjára. rákérdeztem az exfiúnál, hogy tényleg ennyire semennyire nem érdeklem, vagy mifasz történt. az volt a reakció, hogy nyilván nem utál, de mind a kettőnknek jobbnak látta, ha tartjuk a távolságot. nos egyrészt, ez kurvanagy igazság, másrészt meg azt veszem észre, hogy a találkozások után sokkal biztosabb vagyok benne, hogy jó ez így, mint találkozások nélkül.
tudjátok, nélküle csak szépen megmarad, hogy jaj de jó volt, hogy nem a szívecskepárnát öleltem, meg ilyenek, de találkozásokkal meg realizálódik, hogy mennyire tökre nem szerettem egy csomó dolgot (hogy tudsz így reagálni a nők munkahelyi helyzetére, hogy a picsába gondolhatod ezt a gyereknevelésről, poénból se, tényleg nem érted ha azt mondom, wibbily wobbly?? miazhogy nem érdekel miről szól az Alapítvány? milyen ember vagy te?) szóval a találkozások során nekem ezek jönnek elő, nem az hogy húdekellnekem. nem tudom fura ez. nem ezt várnám, hanem azt hogy találkozás után bőgve hisztizek otthon, hogy de rossz, de a tapasztalat azt mutatja, hogy akkor csinálom ezt, amikor inkább nem beszélünk..
de a tinderen volt egy matchem egy csávóval aki úgy néz ki, mint Johnny Depp, Heath Ledger és Orlando Bloom (jobb időszakából) szerelemgyereke
arra is gondoltam, hogy de jó lenne, ha lehetne válogatni, hogy legyen vörös, szeresse a BSG-t és legyen diplomája, aztán rájöttem, hogy ahhoz egy társkereső oldalra kéne felmenni. ennyire meg nem vagyok kétségbe esve
meg az is kiderült, hogy egy katasztrofális szar barát vagyok. vagy valami ilyesmi. ami nagyon fasza. meg eddig is sejtettem magamról, de valahogy mindig sikerült kompenzálni.
viszont ma süt a nap és tegnap vettem új csizmát meg blézert.
amúgy arra jutottam, hogy az őszi félévben gyakorlatilag olyan voltam, mint egy elefánt a porcelán boltban, így mentem, bebasztam és törtem zúztam magam körül, mint egy elszabadult t-rex, nagyjából annyi eszem volt csak. mindezt úgy, hogy leszartam a következményeket, azt csináltam, amit éppen egy adott pillanatban kellemesnek éreztem.
na mi lenne ha ezen változtatnék? mostmár csak az összetört porcelánbolt vagyok
tudjátok, nélküle csak szépen megmarad, hogy jaj de jó volt, hogy nem a szívecskepárnát öleltem, meg ilyenek, de találkozásokkal meg realizálódik, hogy mennyire tökre nem szerettem egy csomó dolgot (hogy tudsz így reagálni a nők munkahelyi helyzetére, hogy a picsába gondolhatod ezt a gyereknevelésről, poénból se, tényleg nem érted ha azt mondom, wibbily wobbly?? miazhogy nem érdekel miről szól az Alapítvány? milyen ember vagy te?) szóval a találkozások során nekem ezek jönnek elő, nem az hogy húdekellnekem. nem tudom fura ez. nem ezt várnám, hanem azt hogy találkozás után bőgve hisztizek otthon, hogy de rossz, de a tapasztalat azt mutatja, hogy akkor csinálom ezt, amikor inkább nem beszélünk..
de a tinderen volt egy matchem egy csávóval aki úgy néz ki, mint Johnny Depp, Heath Ledger és Orlando Bloom (jobb időszakából) szerelemgyereke
arra is gondoltam, hogy de jó lenne, ha lehetne válogatni, hogy legyen vörös, szeresse a BSG-t és legyen diplomája, aztán rájöttem, hogy ahhoz egy társkereső oldalra kéne felmenni. ennyire meg nem vagyok kétségbe esve
meg az is kiderült, hogy egy katasztrofális szar barát vagyok. vagy valami ilyesmi. ami nagyon fasza. meg eddig is sejtettem magamról, de valahogy mindig sikerült kompenzálni.
viszont ma süt a nap és tegnap vettem új csizmát meg blézert.
amúgy arra jutottam, hogy az őszi félévben gyakorlatilag olyan voltam, mint egy elefánt a porcelán boltban, így mentem, bebasztam és törtem zúztam magam körül, mint egy elszabadult t-rex, nagyjából annyi eszem volt csak. mindezt úgy, hogy leszartam a következményeket, azt csináltam, amit éppen egy adott pillanatban kellemesnek éreztem.
na mi lenne ha ezen változtatnék? mostmár csak az összetört porcelánbolt vagyok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése