És tulajdonképpen mostantól nem tudom mi van.
Semmi.
Meló.
Mióta az eszemet tudom, (nagyjából 5-6 éves koromtól) egyetemre akartam járni, és le akartam diplomázni. Még doktor is akartam lenni, de mióta Phd lesz az emberből már nem annyira akarom. Meg bibliakutató, űrhajós, vulkanológus és paleontológus is akartam lenni, de azokról a képességek hiányában, vagy mert mondjuk éhen halnék vele, na arról is lemondtam.
De hogy most ott vagyok, hogy semmi nincs. El kéne kezdődnie a boldog kis felnőtt életemnek, és úgy érzem, hogy
boldog? hahahahaha azt se tudom azt hogyan kell. sem kapcsolatban. sem kapcsolat nélkül. gyakorlatilag nem emlékszem az érzésre. azt felismerem ha elégedett vagyok. de hogy boldog. hagyjuk már
felnőtt? egy kikúrt Harry Potteres pulcsiban ünnepeltem a záróvizsgámat és nem fogok elmenni a diplomaosztómra mert Doctor Who koncerten leszek Londonban. sose fogok felnőni, egy mosógépet sem tudok kitakarítani és azt se tudom, hogy működik a TB
élet? na az legalább van.
nagyjából a hónap elején elkapott az érzés, hogy jaj jaj én nem akarok élni az exfiú nélkül. aztán minden második nap elkap az az érzés is, hogy a nagy lófaszt, még egy olyan kilátástalan, boldogtalan, személyiségpusztító dologba nem akarok belemenni. szóval leginkább az van, hogy részegen sírok utána, józanon meg átkozom, hogy hagytam magam ilyen sokáig elbaszni.
eközben bárkit beengedek a számba, aki csak egy kicsit is kedves velem, meg úgy csinál mintha érdeklődne (lásd a férjem prágából) és nulla kontroll van bennem, azzal kapcsolatban hogy mit gondolok, vagy mondok.
szóval egy gonddal kevesebb, már van diplomám, meg már nem kell esténként tanulnom. hanem elmehetek bármit csinálni. csak hát az a helyzet, hogy nem akarok bármit csinálni, nem akarok csinálni semmit. biztos lesz ez jobb. hogy majd élvezni is fogom mindezt.
nem tudom hogyan lesz jobb. azt hiszem most a másik kontinens sem segítene, pedig néztem én melókat amerikában, kanadában de még új zélandon is. de az a helyzet, hogy ott is ugyanolyan elbaszott lennék mint itt.
szóval most inkább megpróbálok felállni erről az ágyról, és elkezdem értékelni magam. de legalábbis összepakolom a múlt hét romjait.
Semmi.
Meló.
Mióta az eszemet tudom, (nagyjából 5-6 éves koromtól) egyetemre akartam járni, és le akartam diplomázni. Még doktor is akartam lenni, de mióta Phd lesz az emberből már nem annyira akarom. Meg bibliakutató, űrhajós, vulkanológus és paleontológus is akartam lenni, de azokról a képességek hiányában, vagy mert mondjuk éhen halnék vele, na arról is lemondtam.
De hogy most ott vagyok, hogy semmi nincs. El kéne kezdődnie a boldog kis felnőtt életemnek, és úgy érzem, hogy
boldog? hahahahaha azt se tudom azt hogyan kell. sem kapcsolatban. sem kapcsolat nélkül. gyakorlatilag nem emlékszem az érzésre. azt felismerem ha elégedett vagyok. de hogy boldog. hagyjuk már
felnőtt? egy kikúrt Harry Potteres pulcsiban ünnepeltem a záróvizsgámat és nem fogok elmenni a diplomaosztómra mert Doctor Who koncerten leszek Londonban. sose fogok felnőni, egy mosógépet sem tudok kitakarítani és azt se tudom, hogy működik a TB
élet? na az legalább van.
nagyjából a hónap elején elkapott az érzés, hogy jaj jaj én nem akarok élni az exfiú nélkül. aztán minden második nap elkap az az érzés is, hogy a nagy lófaszt, még egy olyan kilátástalan, boldogtalan, személyiségpusztító dologba nem akarok belemenni. szóval leginkább az van, hogy részegen sírok utána, józanon meg átkozom, hogy hagytam magam ilyen sokáig elbaszni.
eközben bárkit beengedek a számba, aki csak egy kicsit is kedves velem, meg úgy csinál mintha érdeklődne (lásd a férjem prágából) és nulla kontroll van bennem, azzal kapcsolatban hogy mit gondolok, vagy mondok.
szóval egy gonddal kevesebb, már van diplomám, meg már nem kell esténként tanulnom. hanem elmehetek bármit csinálni. csak hát az a helyzet, hogy nem akarok bármit csinálni, nem akarok csinálni semmit. biztos lesz ez jobb. hogy majd élvezni is fogom mindezt.
nem tudom hogyan lesz jobb. azt hiszem most a másik kontinens sem segítene, pedig néztem én melókat amerikában, kanadában de még új zélandon is. de az a helyzet, hogy ott is ugyanolyan elbaszott lennék mint itt.
szóval most inkább megpróbálok felállni erről az ágyról, és elkezdem értékelni magam. de legalábbis összepakolom a múlt hét romjait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése