tegnap este meg arra is rájöttem, hogy kurvamessze vagyok attól, hogy érzelmileg kötődni tudjak valakihez. ami nem baj, szerintem normális.
ezt az egész szerelem izét annyira nevetségesnek érzem. hogy minek eszményíteni, meg ódákat zengeni az örökkétartásról. kurvára nem tart örökké. akkor már szuper ha a gyerek felnövéséig kibírja. utána már csak két ember szövetsége akik nem akarnak egyedül meghalni, és annyira megrekedtek és keserűvé váltak egymás elviselhetetlen társaságában, hogy nem is akarnak találni akivel talán jobban kijöhetnének.
nem tagadom a létezését, meg fasza szerelmesnek lenni, meg nem egyedül lenni, de hát olyan.. nevetséges. úgyis elhagy a gecibe.
azt hiszem egy kicsit a rosszabb időszakomban vagyok, tegnap még jól sírtam is.