2016. április 25., hétfő

ez a pillanat is eljött

Felmondtam. *

Máltára költözök másfél hónap múlva.

Nem hiszem, hogy lett volna az életemben ehhez hasonló lépésem.
Felmondtam a munkahelyemen, ahol négy éve dolgoztam és kisebb nagyobb megszakításokkal végig élveztem és imádtam.
Elhagyom a várost, amit imádok a lelkem mélyéből.
Hátrahagyom a családomat. Anyát és apát, akik olyan szikla szilárdsággal állnak mögöttem minden körülmények között, mint a föld a talpam alatt. Sőt jobban.
A barátaimat, akiktől a napjaim sokkal szórakoztatóbbak.
A lakásomat, ami akármennyire is barlang, szeretek.

És összeköltözöm a fiúval, egy másik országban, úgy hogy nekem még nincs melóm. Ehhez nekem most olyan szörnyekkel kell megküzdenem, amik nagyon mélyem belém vannak ivódva (ugye a mindenki elhagy végül a gecibe, amit ugyan már szinte teljesen kiirtottam, de azért mégis, meg az hogy én sosem hagytam, hogy ne legyen csak egy támaszom, például saját állásom, az hogy az úgymond teljes önállóságomat feladom, még ha valószínűleg pár hétről is van szó, amíg találok melót, értitek én nem így működök). Mi az, hogy nem én keresem meg azt a pénzt, amit én fogyasztok el.
De már van D tervem is a melóra, úgyhogy kétségbe esve nem vagyok. Még.


Rengetek mindent kell elintézni addig.
Meg amúgy is. Itt hagyni mindent.

A tervem az, hogy egyszer majd hazajövünk. Mert az itthon az itt van.
Majd nyilván lesz poszt arról is, hogy miért is megyünk el (mert egyáltalán nem a pénz miatt és abszolút nem azért, amiért állandóan rinyálok, hogy otthon szar a társadalom).

*és nem is sírtam, pedig tökre azt hittem, hogy fogok, mondjuk biztos hogy valamikor fogok :D

Nincsenek megjegyzések: