Kivűl a tornyon....

Megint nem vagyok igazán jól. Kicsit mindenem fáj. Leginkább csak feküdnék az ágyban és punnyadnák, de azt nem tehetem, mert nem tudok tétlenül feküdni az ágyban és nem beszélni vele. a bizonytalanság, hogy lehet, hogy közöm nincsen kozzá.. bizonytalanság kusza percei..órái, napjai... meddig lehet, meddig tudom épp ésszel csinálni. lehet, hogy azzal, hogy várok, hogy ki akarom élvezni, hogy megint szabadon tudok szeretni, talán, hogy ezeket a perceket a flört nyugodalmas percit át akarom élni, ezzel elúszik az esély? mert mi történi, ha valamilyen gonosz oknál fogva átnéz felettem , vagy más tetszik meg hirtelen neki? vagy lehet, hogy eddig sem tetszettem neki. vagy talán még a régit szereti, és nekem nehezebb dolgom van, mint hittem volna. és most hogy nevében látom... azt hiszem eljött az idő, hogy visszavonuljak az elefántcsonttoronyba. butaság volt előbújni onnann, tudom, hogy ott jobb.. Tudom. Megtapasztaltam. De akkor mindenki ostromolt kívülről, hogy gyere ki, csak hogy aztán, amikor kijövök, kint is megdobáljanak..kemény, és kegyetlen kövekkel. mindenki. Őszintén, van nekem erre szükségem? Talán van.. Talán mindenkinek erre van szüksége. Talán mindenki ezekért a kis lehetőségekért és félszavakért éli le az egész életét. Talán mindenki keresi ezeket a lehetetlen félmondatokat, amik teljesen a bizonytalanság kusza gyökerei közé taszítanak minket... És beleveszünk a Korlátotság birodalmának kusza ingoványába...Dühítő... Megmondtam neki. Eddig is tudta. Nem válaszolt. Nem tudom ,talán az egész csak egy egészen elvetélt ötlen egy egészen halott szívtől. Talán nem kellett volna kijönni az elefántcsonttronyból. Most aztán vért nélkül állom az eslő nyilakat. Amik bármikor eltalálhatnak. Mostmár bármikor. Egészen védtelen lettem. És most talán meg is alázkodtam kicsit. De hát hogy lehettem ekkora?... megalázkodni nem szabad. a Női büszkeségem oly sokszor eldobtam már magamtól, abban a hiszemben, hogy ha megtsezem talán esélyes vagyok a boldogságra. Oly sokszor letettem már a a büszkeségem selyempárnán óvva, mindentől, a lábaikhoz. És mindannyiszor rajtam túlbámulva oly sokszor löktél le a vörös párnáról, és tapodták a sárba... És most ismét odatettem a lábai elé. És ő hátrafelé néz, és nem fogja látni, hol kell felemelni a lábát, és rá fog lépni. És csak a darabjai maradnak majd, amiknek az összegyűjtött maradványaival eggyüt visszaszaladok a Toronyba. és onnan távolról szemlélem a továbbiakban a világ történéseit. mert sebezhető vagyok. Nem vagyok nem megingathatlan tölgyfa. És nem vagyok hajlékony nád. Sérülök. És nem tudom, hogy most sérülni fogok-e. ennyi történt velem... Ennyi és ki tudja egy óra múlva mi lesz, élek-e még, vagy elvesztem abban az ingoványban. Ha a múlt visszatér elvesztem. Én már majdnem lezártam a múltam, ami ott maradt minden erőmmel megpróbálom átmenteni a jelenbe, de lehet, hogy sikertelen próbálkozás lesz. Én nagyon szeretném. Nagyon, Újra kellene építenem magam, nélküle. És lehet, hogy talán erre volna szükség. Kicsit kétségbeesetten nézek a jövőre. Vagy, végülis, már mindenben volt részem. Szerettek, dobtak, átvertek, nem engem választottak, miközben talán szerettek, és már én is dobtam és utasítottam vissza. Kell ennél több? Tudok még találni valami olyat ami nem történt még meg velem? Igen létezik még olyan. Viszont még nem szerettek igazán. Égve, mindennel együtt, és még én sem szerettem viszont égve soha. Hát ez hiányzik még. Kell ez nekem? ez a nagy kérdés? kell? mert mi van ha az egész egy nagy önámítás. Csak kergetek valamit, ami talán nem is létezik. Félek. Igen az hiszem megint félek. Pedig nem szoktam. Soha. Nem szokásom. Én nem engedhetem meg magamnak, sem azt hogy féljek, sem azt hogy gyenge legyek. És most sem leszek az. ezt most elhatároztam. Most látom, hogy arra van esély, hogy szeressek valakit. Megint. Ritka, de van rá esély, és remélem most nem csak hiszem, hogy az leszek. Ha nem van rá esély. Hacsak még időben le nem állít valami, mert akkor azt hiszem képes vagyok parancsolni azoknak az érzelmeknek, amik a vesztembe sodorhatnak.. azt hiszem most már meg tudom tenni. Kérdés, hogy akarom-e majd? És azt hiszem ez a háromnegyed év az elefántcsonttornyban eldöntötte a kérdést, hogy hol a jobb? Idekint, vagy odabent. és az odabent győzött. Majd meglátjuk. majd meglátjuk. Sajnos nagyon is optimista vagyok. Mindig is az voltam. és azt hiszem az is leszek. mindig...