Ma reggel úgy indítottam, hogy leborítottam a tányéromat, aztán pedig a seprűt is. Jó reggelem volt, mégis a napom szép lett, ilyennek kéne lennie minden napnak. Lehet, hogy csak a hozzáállásommal van baj. Ma a Perfect day-re keltem. Még mindig zongoradarabokat hallgatok, és ettől megint jól érzem magam. :)

Ma megnéztem a 28 nappal később folytatását, a 28 héttel későbbet. Érdekes volt, bár az első rész jobban tetszett, idegesített, hogy mindenki áthágja a biztonsági szabályokat, és csak azért is kimegy a városba. Ahol még veszély leselkedhet rájuk. És sajnáltam, hogy meghalt a kedvenc helyeskatonám. Tetszenek a katonák. :) persze csak az olyanok, akik úgy néznek ki, hogy rá merem bízni az életem. És aztán persze valahogy az egész kontinensen elterjedt a halálos kór, ami kicsit félelmetes volt.

Viszont azon gondolkodtam, hogy vajon én ilyen helyzetben mit tennék? Ha megharapnak 20mp belül fertőzött leszek, és semmit nem fogok tudni magamból, magamról, és véres gyilkos állat leszek, emberi külsőben. Elbújnék, valami biztos helyre, de honnan szereznék kaját? Lehet, hogy hamar végetvetnék az egésznek, és gyorsan végeznék magammal, de lehet hogy nem. Vajon, ha az egyik szerettem elkapná a kórt, képes lennék végezni vele 20mp-n belül? Bárkivel, akit ismerek képes lennék? Akkor se ha az életemről lenne szó? talán. <> Mindig kíváncsi voltam, hogy én veszély helyzetben vajon hogy reagálnék? Mindig erősnek tartottam magam, de vajon egy olyan helyzetben, amikor többek élete a tét, vajon tudnék-e erős lenni? Most egy kicsit elvonatkoztatok a filmtől. Azt hiszem igen. Tök furcsa, de jó hinni abban, hogy nem omlanék össze mondjuk egy háborúban. Vagy nem is tudom, ilyen helyzetekben. Csak az első öt-tíz percben, lehet hogy az életem múlik azon az öt percen, de aztán lehet, hogy felállnék, elővenném, az Asimov féle utópikus látomásomat, és a jó ügy érdekében, harcolnék. Vagy ki tudja, ez a kérdés sokat foglalkoztat egyébként.