2015. március 16., hétfő

nem kösz, most nincsen kedvem sírni

Meg aztán az van, hogy hirtelen elkezdtem jól érezni magam. Vettem virágot magamnak. Csak mert megtehetem. Tulipánt is meg jácintot.
És már csak néha hiányzik az exfiú, és sokkal szabadabbnak és önállóbbnak és magamnak érzem magam, mint te jó ég mióta már. Megyek és mosolygok. És ez jó.
Szombat este meg elmentem random, hirtelen moziba, amiből hirtelen hamburger lett, meg hirtelen sok séta keresztül a városon és tudjátok mit, jól éreztem magam. Az egész teljesen hirtelen jött, mindenféle előzetes tervezés és felesleges aggódás nélkül. Csak ennyi, hogy film, van kedved? van, mikor? ekkor, oké, akkor ott tali.
Megnéztem a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant, és király volt. Egyrészt Budapesten és Lisszabonban játszódik, másrészt meg minden jelenete visszaköszönt az életemből. De szerintem még amikor a hajszálakat szedte ki a lefolyóból, az is. Najó az csak annyira, hogy emlékszem, hogy amikor maradék szakálldarabkákat találtam a csap mögött, kicsit elszontyolodtam. Meg úgy alapból az egész csodásan volt kiemelve (nyilván gyerekbetegségek voltak benne, de nem volt para).
Szóval a szombat estém elég fura élmény volt, de jó volt. Megint egy olyan élmény, ahol láttam azt, hogy milyen is vagyok. Csizmában, mellényben, semmi cicoma (az exfiúnak biztos nem tetszettem volna) hanem csak úgy én voltam.
És te jó isten, hogy ez mennyire jó és felszabadító.

Egyébként annyira izomlázam van, hogy az előbb felpattantam és gyakorlatilag a dohányzóasztal mellett görnyedtem, mert nem bírtam megmozdulni. 

Nincsenek megjegyzések: