Tegnap volt nálam a kéményseprő meg tűzhely szerelő is.
A kéményseprő végre megmondta, hogy hova kéne a kikúrt kéményajtót tenni (merthogy valaki keciokosan befalazta, mielőtt megvettem a lakást), de hogy mégis hogyan keressek rá az interneten, azt már nem tudta. Kéményajtókészítő? Kéményajtó kőműves? Mindegy, már közelebb vagyok ahhoz, hogy ne basszanak meg, ha egyszer jön olyan, aki figyel is rá, hogy helyesen legyenek a dolgok. Meg legalább mondta, hogy nem látja a dolgot veszélyesnek, mert jól szellőzik.
A gáztűzhely szerelő meg fél órát szenvedett azzal, hogy ki tudja egyáltalán nyitni a tűzhely tetejét, kalapálta, feszegette. Aztán mondta, hogy a fluxuskondenzátor romlott el, szóval 14 ezer lesz, ha talál alkatrészt. A sütő meg amúgy 4+ éve nem volt megmozdítva a helyéről, szóval olyan undorító volt, ahogyan annak csak lennie kell.
Aztán elmentem squasholni is. Ma meg úgy érzem mintha a jobb oldalam érzéstelenítve lenne és remek a kezem az egéren. Menni akarok megint.
Meg akkor háborgok kicsit még arról, hogy azt hiszem én élek egy másik valóságban.
Meg hogy az a helyzet, hogy egy másik valóságban élek, ahhoz képest, ami ma történik. Vagy az elmúlt néhány évben. Hogy az ország, amit az otthonomnak hívok, a hazámnak, nem egy olyan hely, ahol szeretnék élni, vagy ahol szeretném ha a gyerekem felnőne.
Én lehet hogy ma hagyom abba a politika követését. Az ami tegnap történt, meg amit ma bejelentettek, mindennek az alja. Habony után is az alja.
Én nem így lettem nevelve, én ezt nem értem, én ezt az egészet nem tudom feldolgozni. Találok mögötte logikát, sőt bizonyos érvek mentén egyszer lehet hogy találunk pozitív oldalát is annak, ami ma történik. De ugyanígy mengele kísérleteinek is van egy rettenes módon kifacsart pozitív eredménye.
Szerintem tegnap elértük az a pontot, ahonnan nincs visszaút. Nem látom értelmét a tanárok tiltakozásának, nem látom, hogy valaha változnának a dolgok. Sőt, a kopasz verőlegények és a nyugdíjas Irénke néniknek ez teljesen egy jó világ.
Ha a valóság az, ami történik, akkor az számomra nem befogadható. Ideje elfogadni, hogy az én valóságom nem egyezik meg ezzel. És nem is tud közös pontot találni vele.
Úgyhogy abba kell hagynom, hogy a másik valósággal foglalkozzak.
A kéményseprő végre megmondta, hogy hova kéne a kikúrt kéményajtót tenni (merthogy valaki keciokosan befalazta, mielőtt megvettem a lakást), de hogy mégis hogyan keressek rá az interneten, azt már nem tudta. Kéményajtókészítő? Kéményajtó kőműves? Mindegy, már közelebb vagyok ahhoz, hogy ne basszanak meg, ha egyszer jön olyan, aki figyel is rá, hogy helyesen legyenek a dolgok. Meg legalább mondta, hogy nem látja a dolgot veszélyesnek, mert jól szellőzik.
A gáztűzhely szerelő meg fél órát szenvedett azzal, hogy ki tudja egyáltalán nyitni a tűzhely tetejét, kalapálta, feszegette. Aztán mondta, hogy a fluxuskondenzátor romlott el, szóval 14 ezer lesz, ha talál alkatrészt. A sütő meg amúgy 4+ éve nem volt megmozdítva a helyéről, szóval olyan undorító volt, ahogyan annak csak lennie kell.
Aztán elmentem squasholni is. Ma meg úgy érzem mintha a jobb oldalam érzéstelenítve lenne és remek a kezem az egéren. Menni akarok megint.
Meg akkor háborgok kicsit még arról, hogy azt hiszem én élek egy másik valóságban.
Meg hogy az a helyzet, hogy egy másik valóságban élek, ahhoz képest, ami ma történik. Vagy az elmúlt néhány évben. Hogy az ország, amit az otthonomnak hívok, a hazámnak, nem egy olyan hely, ahol szeretnék élni, vagy ahol szeretném ha a gyerekem felnőne.
Én lehet hogy ma hagyom abba a politika követését. Az ami tegnap történt, meg amit ma bejelentettek, mindennek az alja. Habony után is az alja.
Én nem így lettem nevelve, én ezt nem értem, én ezt az egészet nem tudom feldolgozni. Találok mögötte logikát, sőt bizonyos érvek mentén egyszer lehet hogy találunk pozitív oldalát is annak, ami ma történik. De ugyanígy mengele kísérleteinek is van egy rettenes módon kifacsart pozitív eredménye.
Szerintem tegnap elértük az a pontot, ahonnan nincs visszaút. Nem látom értelmét a tanárok tiltakozásának, nem látom, hogy valaha változnának a dolgok. Sőt, a kopasz verőlegények és a nyugdíjas Irénke néniknek ez teljesen egy jó világ.
Ha a valóság az, ami történik, akkor az számomra nem befogadható. Ideje elfogadni, hogy az én valóságom nem egyezik meg ezzel. És nem is tud közös pontot találni vele.
Úgyhogy abba kell hagynom, hogy a másik valósággal foglalkozzak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése