önbizalmat magamba

szóval, szóval... Ez van, amíg másba szerelmes az egésznek semmi értelme, és én ezt nagyon jól el tudom fogadni. Tényleg, én is voltam már rosszkor másba szerelmes. De hogy ezt miért nem lehetett velem közölni? Nem szerelmet vallottam neki, nem azt mondtam neki, hogy nem tudok nélküled élni, vagy hogy tőled várom a világom megmentését... Istenem, nem férjül kértem, csak meguntam, hogy játssza itt a tudatlant(nagyon is tisztában volt azzal, hogy tetszik) a végén szépen kimondtam, hát azóta nem beszéltünk, egy szót sem. Nem hiszem, hogy olyan megerőltető lett volna mesélni arról, hogy ő még belé szerelmes. Nem vagyok halálosan belezúgva, könyörgöm. Soha nem mondtam neki. Most akkor... áhh nem értem...mindegy igazából ez csak egy tévút volt, ami a nagy világbölcsesség alapötletéhez vezetett. Persze még dolgoznom kell rajta. De egy igazi kiforrott gondolatról van szó:) És ím, pallérozott elmém legújabb szerzeménye, mely mögött 17 évnyi tapasztalat csücsül… nem baj. Először is, rájöttem, hogy a Nő tökéletes. :D, minden Nő az. :D hogy ez eddig miért nem volt egyértelmű számomra, még nem világosodtam meg.. A másik, hogy a Férfiak, mindegy hogy milyen erősnek mutatják is magukat, mindegy, hogy milyen nemtörődömnek is mutatják magukat, minden tettük mögött egy Nő megszerzéséért vívott harc áll. Mindegy, hogy most az a Nő én vagyok vagy valaki más. A Férfi egy Nőért fog cselekedni. Mindegy, hogy ki az illető. Törékeny, bár erősnek mutatja magát, befolyásolható, persze lehet ez az udvariasság is, de azért abban is ott van, hogy kapjanak a Nőtől egy hálás pillantást, csak hogy véletlenül hozzáérjünk. Ez a gyermeki öröm, mindenkiben ott van. Ahogy nézed a folyosón elsuhanó több száz Fiút, Férfit. A buszon utazó dolgozó Férfit, mind-mind csak arra a megnyugtató közelségre vágynak, amit mi tudunk adni nekik. Csak mi, és ez valahol nagyon jó ám. Igazság szerint a legjobban akkor tudjuk kezelni a világot, a benne lévő hataloméhes Férfiakat, ha tisztában vagyunk testünk minden rezdülésével, adottságával, és megfelelően lehet használni. Erre az utcán sétálva jöttem rá, miután túltettem magam azon a tényen, hogy igen, az én szívem hőse ( uhh ez azért durva volt) szóval hogy ő is valaki más elismerő mosolyára vár. Az a Fiú is, aki, annyiszor törte már össze ostoba és tapasztalatlan szívemet, ő is valaki más elismerő pillantására vár…Mind, mind egy Nő mosolyára, közelségére várnak, vágynak. És ha Én ezen felül tudok emelkedni… akkor a kezemben van a hatalom..:D Mint mondtam, az utcán sétálva jöttem erre rá, a felismerős hihetetlen kisugárzást kölcsönzött nekem. Csak sétáltam a fehér kabátomban, a seféle hajammal, seféle sminkkel, és büszkeség, és önbizalom átjárta minden lépésem. Óriási élmény volt, mert olyanok is megnéztek, akik legtöbb esetben csak átsikklottak volna felettem. Hát ez az. És keresték a tekintetem átható enyhe, kellemes és hűs mivoltát... hát erről beszélek én. A háttérben mindig a Nő áll… bármi történjen is… és így már nem érdekel az, hogy engem nem övez most ilyen dicsfény attól, akit szeretnék. Mert nincsen rá szükségem, mert övez más Nőt… Persze nem mondom, hogy nincsen szükség a másik nemre…ugyan, bágyadtan elmosolyodom, ilyet egy szóval sem említettem. Igenis szükség van rájuk, de még mekkora. És az a helyzet, hogy igen mi Nők, pedig a Férfiak rabjai vagyunk mindenestül. De ha ki tudok ebből a rabságból szabadulni egy kicsit is, akkor a világ felett érezhetem magamat. És ma ott éreztem magam, és láttam felülről mindent, pont olyannak amilyen, habár már nem tudok vissza emlékezni rá. Egymás rabjai vagyunk, de azt hiszem a Nő megteheti, hogy nemet mond, és az sokkal elegánsabb mint amikor egy Férfi teszi. Isten megteremté a Férfit. Sokáig szemléli, figyeli, majd hosszas vizsgálás után, miután felfedezte minden hibáját, megalkotja legtökéletesebb teremtményét, a Nőt… Ennyit a feminista ömlengésből