És a másik pedig. Ami miatt ki voltam kicsit az elmúlt másfél hónapban.
Noss hát, van ez a rögeszmém, a vállfafiú. Tudom el kéne engednem, és már milliószor meg is tettem. Milliószor, csak hát naív vagyok és örök optimista és hiszek benne, hogy véletlenek nincsenek. Én hiszek benne, hogy ő egy jó gyerek és hogy nem véletlenül történik velünk mindaz ami történik. Nem vagyok annyira naiv, hogy annyira rögeszmés legyek, hogy ő lesz életem párja, akivel gyerekeket fogunk nevelni. Nem gondolok senkiről ilyet, hiszen a jövő bármit hozhat.
 Nem azért szeretem (ez hülye kifejezés), nem azért tartom fontosnak, amiket csinált az egyetemen, nem az számít, ahonnan jön, amilyen kocsija van, vagy akikkel barátkozik, amit csinált vagy nem csinált. Nem érdekel. Az érdekel, hogy ő van. A külsőségek nélkül. És nem ismerem, tényleg nem, hogy mi volt a gyerekkori jele az oviban, vagy hogy hol érettségizett, vagy hogy mi a terve a jövőre nézve.
Van amikor ezek nem számítanak, hanem csak találkozol valakivel, és találkozhattatok volna 3 évesen, 10 vagy 50 ugyanaz lenne az élmény, függetlenül az élettől, amit a másik élt. Én ez gondolom, és hogy ez az élmény jó. Ennyit tudok. És a többi nem érdekel.

És hát amikor a múltkor az ígérte hogy majd felhív, akkor sem gondoltam, hogy ez így lesz. Hiszen nem vagyok eszelős.

De tudtátok, hogy IP cím alapján meg lehet határozni, hogy honnan olvasnak? És hogyha egyetemi IP-t használtok, akkor az egyetem nevét is kiírja? És amikor azt láttam, hogy arról az egyetemről, abból a városból olvas valaki, ahova ő jár, attól a pillanattól kezdve, hogy megígérte hogy felhív, azt gondoltam, hogy ez bizony talán nem véletlen.
Nos, vagy véletlen volt, ebben az esetben, megpaskolom a hátam, hogy ejj Andikám.
Vagy nem volt véletlen. Ebben az esetben teljesen érthető a bizonytalanságom, és az értetlenkedésem.

Dehát én tudom, hogy naiv vagyok.