Színház élmény

Tegnap este meg elmentünk az Olaszliszkai előadásra. Hát két dolgot tudok róla mondani, szerintem egy nagyon jó darab, számomra értékes, és lehengerlő színészi teljesítménnyel, és rendezéssel, valamint borzasztó megterhelő darab, és az utolsó 10 percben nehéz volt nem nagyon sírnom, és örültem, hogy a taps eltartott egy darabig, mert össze tudtam szedni magam.
Nem úgy hatott rám, hogy jaj együtt éreztem a szereplőkkel, de szomorú, sírjuk. Hanem mellbevágott, széttrancsírozott és amikor már a földön feküdtem belenyomta az arcomat abba a mocsokba, ami az országban zajlik és aztán ott hagyott.
De úgy hiszem, hogy ez csak nekem lehetett ilyen, és ennyire szívszaggató.
Hiszen a szülővesztés borzasztó félelme mindenkinek megvan, de nem mindenki lakik borsodban, ahol valójában bármikor betörhetnek egy házba és megtörténhet ugyanaz, mint a darabban.
Vagy az örök figyelem nálam, hogy védenem kell a tesókat, és ahogy a gyerek figyelt védte a hugát.
Vagy a szavakba nem önthető szégyen, amit a vádlott monológja hozott ki.

Nem adott konklúziót, nem adott a végén feloldozást. Belenyomta az arcomat a mai magyar valóságba, a mai világ valóságába, ami elől olyan hatékonyan menekülök. A földbe döngölt és otthagyott.

Szerintem egy nagyszerű darab volt.