Na ezt elfelejtettem ki is posztolni.
Íme.
Nehéz pár héten vagyok túl.
A héten még volt rá példa, hogy rámjött a pánikolás. Hogy úristen, mivan ha teljesen rossz döntést hoztam, úristen mivan ha nem találok munkát, ha ezzel most visszadobtam magam éveket a munkaerőpiacon, úristen mivan ha mégsem fogunk jól kijönni, ha együtt lakunk. Aztán szépen leszálltam a villamosról és mentem tovább. Mostmár nincs visszaút. Mostmár megyek és kész. És ott majd megoldom.
A lakás kiadás megoldódott. Ezzel már nyugodtabb vagyok.
Munkám még mindig nincs. Majd lesz.
Szeretjük egymást.
Arra jutottam, hogy nem vagyok a hosszú búcsúzkodások híve. Viszont azt vettem észre, hogy a fontos embereknek úgy köszönök el, hogy vigyázzatok magatokra. És ezt nagyon nagyon komolyan gondolom. Amikor először úgy igazán elsírtam magam otthon, akkor is annyi volt a bajom, hogy most akkor mostantól az lesz hogy hazaugrom pár napra, és ennyi lesz a családom. Aztán persze arra jutottam, hogy dehát amúgy is ennyit szoktam csinálni. Csak vigyázzanak magukra nagyon, mert amikor, ha egyszer hazajövök, akkor azt akarom, hogy itt legyenek.
Tegnap pedig elbúcsúztam a várostól is. K-val üldögéltünk a teraszán, amiről ráláttam a Parlamentre, Bazilikára, gellérthegyre mindenre, és iszogattuk a bort. Aztán amikor elindultam haza, akkor képtelen voltam felszállni a villamosra, így a Mechvárt ligettől elgyalogoltam a Lánchíd pesti hídfőéig. Esett kicsit, de ki nem szarta le. Megálltam megnézni a parlamentet, az erzsébet hidat, a várt. Ez az én szeretett városom. Szeretnék visszajönni majd. És az a két óra az enyém és a városomé volt. És ezt megérdemeltem. És közben azon is gondolkodtam, hogy rendben leszek. Mert én mindig rendben leszek. Akármi történik.
Málta, most te meg én jövünk.
Íme.
Nehéz pár héten vagyok túl.
A héten még volt rá példa, hogy rámjött a pánikolás. Hogy úristen, mivan ha teljesen rossz döntést hoztam, úristen mivan ha nem találok munkát, ha ezzel most visszadobtam magam éveket a munkaerőpiacon, úristen mivan ha mégsem fogunk jól kijönni, ha együtt lakunk. Aztán szépen leszálltam a villamosról és mentem tovább. Mostmár nincs visszaút. Mostmár megyek és kész. És ott majd megoldom.
A lakás kiadás megoldódott. Ezzel már nyugodtabb vagyok.
Munkám még mindig nincs. Majd lesz.
Szeretjük egymást.
Arra jutottam, hogy nem vagyok a hosszú búcsúzkodások híve. Viszont azt vettem észre, hogy a fontos embereknek úgy köszönök el, hogy vigyázzatok magatokra. És ezt nagyon nagyon komolyan gondolom. Amikor először úgy igazán elsírtam magam otthon, akkor is annyi volt a bajom, hogy most akkor mostantól az lesz hogy hazaugrom pár napra, és ennyi lesz a családom. Aztán persze arra jutottam, hogy dehát amúgy is ennyit szoktam csinálni. Csak vigyázzanak magukra nagyon, mert amikor, ha egyszer hazajövök, akkor azt akarom, hogy itt legyenek.
Tegnap pedig elbúcsúztam a várostól is. K-val üldögéltünk a teraszán, amiről ráláttam a Parlamentre, Bazilikára, gellérthegyre mindenre, és iszogattuk a bort. Aztán amikor elindultam haza, akkor képtelen voltam felszállni a villamosra, így a Mechvárt ligettől elgyalogoltam a Lánchíd pesti hídfőéig. Esett kicsit, de ki nem szarta le. Megálltam megnézni a parlamentet, az erzsébet hidat, a várt. Ez az én szeretett városom. Szeretnék visszajönni majd. És az a két óra az enyém és a városomé volt. És ezt megérdemeltem. És közben azon is gondolkodtam, hogy rendben leszek. Mert én mindig rendben leszek. Akármi történik.
Málta, most te meg én jövünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése